A Kolpingról
A Kispesti Kolping Család Egyesület 1996-ban alakult. Első elnöke, Illés
Emilné Pannika kezdeményezésére indult el Kispesten Gambár Máriával a Magyar
Kolping Szövetség akkori körzeti elnökével 1996-ban. A Kolping Egyesület
azóta kisebb-nagyobb nehézségek után talpra állt. Elsődleges célunk
olyan katolikus értékrendű közösség formálása ahol az otthonosság érzése
tölt el bennünket. Jelenleg nyaralásokat, kirándulásokat, Mikulás ünnepséget
karácsonyi összejövetelt, szilveszteri rendezvényt, előadásokat, Ki Mit Tud-ot,
családos beszélgetéseket szervezünk. Meghívott előadóként vendégünk
volt Dr. Ferencz Csaba űrkutató az Antall kormány nemzetbiztonsági főtanácsadója,
Jókai Anna író,
hallottunk előadást
őseinkről Levédiában. Programmjaink legfontosabb
anyagi támogatói: az elmúlt években a Családügyi Minsztérium, és
a Magyar Kolping Szövetség, jelenleg a kispesti önkormányzat és az NCA pályázatai.
2004. november 16-tól egyesületünk megkapta
a közhasznú státust. A személyi jövedelem adó 1%-a felajánlható egyesületünknek.
A Kolpingról ennyi mondható el röviden, De ami a lényeg az ebből kevéssé
tűnik ki. A keresztény ember alapvető feledata hogy fáklyaként világítson
ebben a nagy és egyre bontakozó szellemi sötétségben, ahol az ideák zűrzavara
és a célt tévesztett humanizmusa médiák jóvoltából szedi hiszékeny áldozatait.
Csak biztos forrásból táplálkozó világos értékrend alapján lehetséges az eligazodás.
Ehhez mélyebb, az egész emberi személyt átjáró, gyökereiben,
tetteiben és egész lényében elkötelezett közösségekre van szükség. Boldog
Kolping Adolf ilyen szellemben indította útjára mozgalmát 1848-ban,
akkor, amikor Marx és Engels a Kommunista Kiáltványban egy azóta szörnyű pusztítást
véghezvivő tan alapjait fogalmazta meg. Kolping az egyház szociális tanítását
akarta, akarja tetteké váltani, ahol az ember méltó szerepet vállal a
közösségben és a közéletben.
Adószámunk: 18228999-1-43
Közhasznúsági beszámoló 2006
Közhasznúsági beszámoló 2007
Ha kedvet érzel és csatlakozni szeretnél elérhetőség: Antal Péter elnök
antal__peter@freemail.hu
|