Magnificat anima mea Dominum
A Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia Kismamaklubja 1997. szeptember
óta működik. Kezdetben Baba-Mama klub néven a Plébániához tartozó Kisfaludy
utcai Közösségi Házban hetente találkozott néhány, gyermekét váró kismama
és kisgyermekes édesanya, majd később minden hónapban, a hónap 2. és 4.
csütörtökjén délelőtt a Közösségi Ház Kaszap István termében.
A Klub első anyukái azóta már 3 – 4 gyermekes édesanyaként is lelkes
tagjai gyermekeikkel együtt a közösségnek. Az egyházkösség egyetlen
olyan kis közössége ez, ahol a rendszeresen vasárnapi szentmisére
járó, u.n. „otthon
lévő” édesanyák, tehát a GYED-en, GYES-en, hivatásos anyaként gyermekeit
nevelő családanyák találkoznak. A Klubból így keresztény édesanyák
közössége formálódott, ahol nemcsak az anyukák oszthatják meg egymással
hivatásuk
örömét-gondját, hanem kicsinyeik is együtt játszhatnak a hasonló
értékrendben nevelkedő társaikkal. Három éves korukig nem járhatnak
óvodás hittanra,
így itt lehetőség van arra, hogy a keresztény közösségi szellemiségből
töltekezhetnek.
A közösség a Magnificat Kismamaklub elnevezést a Boldogságos Szűz
Mária tiszteletére 2002. szeptember 12-én a Szent Szűz neve napján kapta.
A keresztény édesanyák védőszentje, pátrónája, szószólója a Megváltó Édesanyja,
a mi égi Édesanyánk a Szűzanya. A vizitáció ünnepe, azaz Szűz Mária látogatása
Erzsébetnél, bibliai alapja és mondhatni előképe, mintegy ősmintája összejöveteleinknek
- a két áldott állapotú asszony és a két gyermek találkozása az első ilyen
A Klub tehát céljának tekinti a kisdedek egymásra találását, barátkozását,
az együtt játszást és a közösségi imádságon keresztül a nagyobb
közösség liturgiájába való fokozatos bekapcsolását. Az édesanyák részére
pedig a
szentségi házasság állapotbeli, hivatásbeli megerősödésében ad
segítséget a Klub, mégpedig úgy, hogy közben gyermekeikkel együtt vehetnek
részt az
összejöveteleken. Az édesanya gyermekétől ebben a korban még elválaszthatatlan,
fontos számukra az együtt eltöltött első néhány esztendő és meghatározó
a lelki élet alakításában is. A gyermekük keresztelésekor kapott
intelem megfogadásához is segítséget tud nyújtani ez a közösség.
Részlet a keresztelési szertartásból
(az édesanya avatása):
„Kedves Édesanya! A gyermek Isten ajándéka.
Ezért hálás szívvel köszönetet mondasz érte a Mindenhatónak és áldod
templomában az Úr nevét. Ne feledd azonban, hogy örömetek csak akkor lesz teljes,
ha gyermekedben Istennek is kedve telik. Vigyázz tehát testére és lelkére. Tanítsd
őt imádkozni!
Ismertesd meg vele Isten igazságait és parancsait. Óvd őt a hibáktól
és tartsd távol a bűntől! Azért imádkozz, hogy ne csak korban,
hanem bölcsességben és kedvességben is növekedjék Isten és az emberek
előtt. Bízd gyermeked sorsát és boldogságát a gondviselő Istenre.
Kérd Istent, hogy egykor veled együtt elnyerje az örök boldogságot!”
Természetes, hogy az otthon már a keresztvetést tanuló kis kezecskék
és imádságot, éneket tanuló kis gyermekajkak itt a Klubban is megnyílnak
az imádságra, látva az égő gyertyát és hallva édesanyjuk énekét,
imádságát. Nem teher és akadályozó, zavaró a kicsinyek jelenléte itt, hiszen
a találkozók
alkalmazkodnak a napirendjükhöz; a megérkezéstől a hazamenetelig
lehetőség van a tízóraira, átöltözésre, pelenkázásra és nem utolsó sorban
a szoptatásra
is. Az összejöveteleken a gyermekek leterített szőnyegen játszhatnak
egy-két nagymama felügyelete mellett. Van, aki a Plébánia Nyugdíjas klubjából
jön
segíteni nagy szeretettel, vagy a kicsinyek nagymamái közül is
vállalkoznak erre a feladatra.
Az összejöveteleket imádsággal kezdjük. Hagyománnyá vált, hogy
a gyertyát mindig az újonnan érkező anyuka gyújtja meg és fújja
el, ezzel a kis „szertartással” is jelezve azt, hogy befogadtuk
őt gyermekével, illetve
gyermekeivel együtt a közösségünkbe. Régi hagyomány adventben a
Szállást keres a Szent Család ájtatosság végzése. A Szent Család
képével, imával,
énekkel keressük fel egymást, mindenki a saját otthonában fogadja
a klubtársát és családját. Ezek a látogatások tovább erősítik és
elmélyítik kapcsolatunkat,
barátságunkat. Tekintettel arra, hogy ezen az ájtatosságon a teljes
család részt vesz, az édesapáknak is van lehetőségük egymást megismerni.
Beszélgetési témáink voltak az elmúlt két esztendőben: Családjaink
bemutatása fényképekkel illusztrálva; Keresztény fegyelmezés mércéje
és módszere; Gyermekeink szeretetnyelve; Védőszentjeink élete; Nagykilencedek;
Gyermekjátékok; Lelki adoptálás.
Az egyik rendhagyó összejövetel alkalmával
ellátogatott hozzánk Dr. Boda László teológus professzor úr is,
aki a Torinói halotti lepelről tartott előadást, melyet a kisgyermekeink
is nagy figyelemmel
és érdeklődéssel hallgattak. Az elmúlt évben vendégünk volt a KALÁSZ (Katolikus
Lányok és Asszonyok Szövetsége) vezetője is, akivel beszélgethettünk
- nagycsaládos édesanyaként - nemcsak a KALÁSZ-ról, hanem saját hivatásának
történetéről
is.
Szeretettel hívjuk az édesanyákat, gyermekeikkel együtt a Klubunkba. Az összejöveteleinket a templomi
hírdetőtáblán kitett időpontokban (kéthetenként csütörtöki napon) délelőtt 10:00-től 12:00-ig tartjuk.
A beszélgetések témáit a jövőre nézve közösen alakítjuk ki. Jelentkezni lehet ezekben az időpontokban
a helyszínen.
|